2015-ben a Fény Nemzetközi Éve alkalmából világszerte rendezvényeket tartottak azzal a céllal, hogy rávilágítsanak a fény és a vele kapcsolatos technológiák fontosságára a mindennapi életünkben. A budapesti Központi Vásárcsarnokban (Nagycsarnok, 1093 Budapest, Vámház krt. 1-3.) ugyanebben az évben hozták létre az alagsorban elhelyezkedő Hungarikum utcát. Végigsétálva megszemlélhetjük az utóbbi idők legjelentősebb magyar felfedezését, a Gömböc matematikai testet, a folyosó vitrinjeiben Magyarország legismertebb termékei vannak kiállítva, a lépcsőházban pedig hazánk borvidékeivel ismerkedhetünk meg. A Fény Éve alkalmából pedig ugyanitt kapott helyet a Szín-tér installáció, amelynek a gyönyörködtetésen kívül fontos célja az ismeretterjesztés és a figyelemfelhívás.
     Johann Wolfgang von Goethe neve bizonyára mindenkinek ismerős, de kevesen tudják, hogy a költészeten és prózaíráson kívül rengeteg terület érdekelte, többek között a színtan is. Szelényi Károly fotóművész-fotográfus „Színek – A fény tettei és szenvedései. Goethe színtana a mindennapokban” című könyve főleg Goethe-re fókuszálva képek segítségével mutatja be a költő színtani téziseit. A már említett Szín-tér ezen 2010-es könyvre alapozva jött létre (építésztervezés Nagy Gergely/PANNONTERV, optika-fénytechnika G. Szabó István/OMI OPTIKA), lehetővé téve, hogy megismerkedjünk a színek születésének alapkísérleteivel. Különös hangsúlyt kap ezek közül az additív színkeverés, amely egy a szemünkben létrejövő pszichofizikai jelenség. Az alapja, hogy a három alapszínből (R – vörös, G – zöld, B – kék) egymásra vetítéssel, vagy a színek rövid időn vagy távolságon belüli megjelenítésével képezi a színeket a szemünk. Cikkünkben az installáció felépítését és működését mutatjuk be. Többek között egy egyszerű, kézenfekvő és vizuális magyarázatot adunk arra, hogy mi is történik a fekete-fehér határ mentén, amikor egy színbontó vízprizmán keresztülnézünk. Ez gyakorlati segítséget adhat az alapszínek és kiegészítő színek, vagy az additív színkeverés szabályainak tanításához is. Az installáció egy egyedi, innovatív, háromrétegű forgatható színtárcsára alapozva képes megjeleníteni a lényeges színkontrasztok (60°, 120° és 180°) időben változó sorozatait.
     A Szín-tér installáció és a Hungarikum utca fénytechnikáját és LED világítási rendszerét az OPTIKA Mérnökiroda kft készítette és telepítette. Webáruházunkban megvásárolható a háromrétegű forgatható színtárcsa.
Az Élet és Tudomány hetilap 2021.12.10-i számában a Szín-tér installációról megjelent cikkünket itt olvashatják.
A Szín-tér installációról részletes ismertető és vizuális magyarázat található itt magyar, itt pedig angol nyelven (XV. Lux et Colors Vesprimiensis konferencia 2016, Veszprém)
Kedves Látogató! Tájékoztatjuk, hogy a honlap felhasználói élmény fokozásának érdekében sütiket alkalmazunk. A honlapunk használatával ön a tájékoztatásunkat tudomásul veszi.